A III. Médiaworks országos fotópályázaton, a Varázslatos vidék kategóriában 3. helyezést ért el a Hajnal című képem, melyet drónnal készítettem a Gébárti tó környékén tavaly, egy szép varázslatos reggelen…
Kategória tár:Napiképem
Lángos
Piac. Zalaegerszeg, Zala megye, Magyarország
Hideg reggel – Cold morning
Milejszeg. Kilnec óra. Azért jöttünk, hogy megtekintsük a szennyvíz rekonstrukcióját, szakemberek dolgoznak a faluban. Ami felkeltette a figyelmem, a képen jól látszik. A markológép által kitermelt föld gőzölög a kettő fokos napsütötte levegőben 😉
Az ismeretlen férfi portréja
Ő akarta. Többször megszólított, hogy “ugyan már készítsek róla egy képet!”A padon, mellette ülő hajléktalan társai tiltakoztak ez ellen. Megszavaztattam a kérdést, és kettő egy arányban a nem győzött. Oké, mondtam, akkor nincs fotó. Az ismeretlen férfi utánam jött, de ő szeretné! Rendben. Hol? Hát legyen egy padon. Elkészítettem a képet, de nem éreztem benneBővebben: “Az ismeretlen férfi portréja”
Játszik a Banda
Népzenészek talákozója a zalaegerszegi Falumúzeumban. A kép jól érzékelteti, a zenészek voltak csak egymásra kíváncsiak, a nagyközönség távol maradat a rendezvénytől, sajnos…
Csodálatos vidék #220 – Ramocsa
Ramocsa, Zala megye, Magyarország Ez is érdekelhet: Csodálatos vidék: Dióskál
Szombat, 2021 09.18.
Egy nap igen változatos tud lenni a fotóriporter életében és ezt nagyon szeretem benne! Ez a post egy olyan szombatot mutat be, amikor ügyeleteskén dolgoztam mint a Zalai Hírlap fotóriportere, egész nap… 8.30Reggeli felvétel a Platán sorról. Kissé ködös, már tényleg ősz jellegű hangulatot kerestem a városban (elkéstem) 8.45Egy futó próbál menekülni, hogy lehetőleg neBővebben: “Szombat, 2021 09.18.”
Szombat. 2021.08.14.
Egy nap igen változatos tud lenni a fotóriporter életében és én ezt nagyon szeretem benne! Ez a post egy szabad (azaz nemdolgozom) szombatot mutat be: 0:55Hullócsillag fotózása. Illetve, csak próbálkozás volt, valójában egyet sem sikerült elkapnom. Később már inkább csak néztem az eget. Kb 15 villanást tudtam megfigyelni… 10:11Monjo táska fotózása. A csodaszép, kézzel készítettBővebben: “Szombat. 2021.08.14.”
Szelfi
Rally show volt a városban
Zalaegerszeg, 2021.08.08. vasárnapA városban némi felfordulással járt ugyan, mert nem lehetett a bolhapiacon megejteni a szokásos mustrakört, reggel friss zöldséget sem lehetett vásárolni a piaci árusoktól. Nehezen volt megközelíthető a gyógyszertár, a Meki, de hát egy ilyen autóshow buli helyet kíván, ugye. Sokan voltak kíváncsiak a feltúrbózott autókra és legalább ugyanannyian nem… Ez is érdekelhet:Bővebben: “Rally show volt a városban”