Már az is nagy dolog volt, hogy felmerült a nevem a Príma díjra… Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában voltam aspiráns és kategória győztesként várományosa a nagy-nagy díjnak… bár nem hajszolom, de az elismerés jól esik. “Teszem a dolgom” mondom én, – mert immár 32 éve dolgozom mint fotóriporter, azért, – mondják ők. Számomra az, hogy a szakmában tudtam maradni ennyi ideig, egy nagy adománya az életnek, egyéb extra nincs benne. Teszem a dolgom, amire szerződtem, többnyire maximális lelkesedéssel, hogyan lehetne másként? S hogy már ilyen sok éve, hát ez pedig inkább állapot, mint sem érdem. Semmi egyebet nem cselekedtem, csak tettem a dolgom… Köszönöm szépen!

MAGYAR ISMERETTERJESZTÉS ÉS MÉDIA: PEZZETTA UMBERTO
1989 – ben kezdett fotózással foglalkozni, a fotózás mint önkifejezés egyik lehetséges eszköze érdekelte elsősorban. A fotóművészeti elképzeléseit számtalan kiállításon mutatta be, fotópályázatokon is szerepeltek képei. 1990 – ben a rövid életet élt Zala Press megyei napilapon keresztül került kapcsolatba a sajtófotózással. 1991 – ben, a Zalai Hírlap hívására kezdett dolgozni a megyei lapnál. Három évig külső munkatársként, majd 1994- ben lett főállású fotóriporter és azóta is ezt a munkát végzi a lapnál, közben volt a fotórovat vezetője is közel 15 éven keresztül. 1998-ban a Zalai Hírlap Nívódíját vehette át a kollégák szavazatainak köszönhetően. A kilencvenes évektől kezdve 40 egyéni és 65 csoportos kiállításon szerepeltek képei, azóta is pályáz és néha kiállít. Első önálló kiállítása 1990-ben volt “Esti mese címmel”. Képei több díjat is nyertek országos fotóművészeti pályázatokon, 1992, 1994, 1995, első helyezést 1996 -ban Teheránban az Irán Photo Bienale-n pedig nemzetközi diplomát a “Mybe” című alkotásával. 2019 – ben indult útjára a Mediaworks Országos Sajtófotó Pályázata, amelyen eddig minden évben díjazták a munkáját. A Zalaegerszegi Sajtófotó kiállítás munkájában a kezdetektől /2001/ részt vesz és kiállítják az aktuális évben készült legjobbnak ill. legérdekesebbnek ítélt műveit. Ebből a kiállításból volt már tizenkettő.
(Seres Péter felvétele)