Hétköznapi utcakép – Zalaegerszeg

Pillanatkép Zalaegerszeg fő utcájáról. Ez a belváros, a Kossuth Lajos utca. Semmi pandémia, semmi lockdown és késő este sincs igazán. Hat óra van, hétfő. Az este csak most kezdődik de a város már nyugalomra hajtotta kis fejecskéjét… Szerethető nem?

A Hajnal című kép nyert díjat

A III. Médiaworks országos fotópályázaton, a Varázslatos vidék kategóriában 3. helyezést ért el a Hajnal című képem, melyet drónnal készítettem a Gébárti tó környékén tavaly, egy szép varázslatos reggelen…

Amikor túl hosszú a beszéd

A zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár alapításának 40. évfordulója volt a napokban. Beszédekkel és szép műsorral díszítve zajlott az esemény. A landorhegyi óvodások nagy türelemmel várták a pillanatot, amikor ők következtek előadásukkal. Ezt a várakozást örökítettem meg egy kis sorozattal…

Mindenszentek napja

November egy, az üdvözült lelkek emléknapja. Nem más, mint egyszerűen csak a lelkiismeret napja. Mert sok embernek ez a nap ad lelki megnyugvást, az elmulasztott hónapokért, évekért. Ez a nap a pipa a lélek dossziéjában. A tartozás kiegyenlítése. Mindenszentek napján menni kell a temetőbe, idegesen, szatyorszám hordani a drágábnál drágább mécseseket, koszorúkat.Pedig egy szál gyertyaBővebben: “Mindenszentek napja”